A legtöbb munkakör még több teendőt igényel. Az átszervezések következtében és a költségcsökkentés érdekében a cégek elvárják alkalmazottaiktól, hogy leépített kollégáik munkáját is elvégezzék. A munkanélküliségtől való félelem olyan függést hoz létre a cégtől és hivataloktól, hogy a dolgozók képesek mindent megtenni - például sokkal többet dolgozni -, csak hogy bizonyítsák rátermettségüket. Több millió ember akkor is elmegy dolgozni, amikor túlságosan fáradt vagy beteg ahhoz, hogy hatékony legyen a munkája. Mások sohasem veszik ki a teljes éves szabadságukat. Ez kész őrület. Azokat, akik szeretnek sokat dolgozni, hagyni kell, hogy ezt tegyék; de az már nem normális, ha mindenkitől ugyanezt várják el. A túlságosan kemény munka nem tesz jót sem a dolgozóknak, sem a gazdaságnak. Egy 2002-ben Japánban, a fukuokai Kjúsú Egyetemen készült tanulmány szerint annak a férfinak, aki hetente hatvan órát dolgozik, kétszer nagyobb az esélye arra, hogy szívrohamot kap, mint annak, aki csak negyven